Igen, tudom.
Béna vagyok a blogoláshoz. 
Szóval kijelentem, hogy nem tudok blogolni *ikszdé helye* Bár nem is tudom, mit vártam, ahhoz képest, hogy az első blogot nyitom, és az első blogok nagy százaléka konec. 
Szóval tekintve, hogy nem igazán tudom, mit is írjak, azért én még itt vagyok :"D
Mostanság inkább a depresszív hangulat uralkodik fölöttem, ami abból adódhat, hogy lezártam az életem egy igen jelentős szakaszát. 

Mert az életem történetesen egy sablonsztori, mégpedig a szarabbik fajta. 
Tanév elején, még tökre úgy nézett ki, hogy egy tetves szerelmi háromszögbe kerültem, viszont egy hónap elteltétvel tökéletesen beigazolódott ennek az ellentetje. Már nagyon régóta fűztem gyengéd érzelmeket egy fiú iránt, tavaly februárban pedig rájöttem, hogy nagyon is szeretem, és nem akarom elveszíteni. Így minden tőlem telhetőt megtettem az érdekében, hogy összejöjjünk - persze csak diszkréten, nőiesen, mert Natsumi igazából a 20. szézad elején élt, csak egy őrült tudós időgépbe zárta és elküldte a 21. század elejére, hagy szenvedjen (shh, ez szava sem igaz). Ezek után - talán nem mondok újat azzal, hogy nem sikerült - a fiú ennek tetejébe még tökre meg is utált, mert mi az hogy én szeretem. Sajnálatos módon a fiú még a barátom is volt, így egy haver kilőve az én csodálatos baráti társaságomból. 
A nyáron pedig próbáltam szépen kigyógyulni belőle, no meg abból, hogy mindenfélének elhordott, és élete legnagyobb hibájának nevezett. A többit inkább le sem írom, mert úrihölgynek tartom magam (mégis, néha geci mocskos szájú úrihölgynek...)
Na szóval, ez így-úgy sikerült is, támaszaim is voltak, két csodálatos legjobb barátnő (ez a hárman vagyunk legjobb barátnők egy másik tészta, de az talán még rosszabb, mint a szerelmi válság), na és persze a legjobb fiú barátom, aki minidg mosolyt csalt az arcomra.
Igen ám, de ez a két csodálatos barátnő pedig már a tavalyi évben elkezdte belém traktálni, hogy ez a bizonyos legjobb barát történetesen előző tanév eleje óta szerelmes belém. És annyira tökéletesen csinálták, hogy el is hittem nekik. Elkezdett foglalkoztatni ez a gondolat, hogy ő meg én, mert teljesen más volt, mint az a fiú, aki kitépte, majd földhöz vágta, ezekután összevarrta, majd újra, erősebben vágta földhöz.
Eleinte azon izéltem, hogy összetévesztem a "szeretemmertabarátom" érzést a "szerelmesvagyokbelé" érzéssel, viszont ahogy telt az idő, egyre jobban beláttam, hogy a másik felé húzok. És gyerekek ekkor, ekkor kellett annak a görénynek bocsánatot kérnie, amivel végképp összezavarodtam. Felcsillant bennem a tipikus kislányos remény, hogy "mi van ha mégis...?" de utána valahogy nem érdekelt... Nem mellesleg kiderült, hogy csak azért kért bocsánatot, hogy ne pocskondiázzam mindenki előtt.
Viszont az élet balfasz, és akkor vág pofán, amikor nagyon nem kéne, szóval amikor arra jutottam, hogy igen, én szerencsétlen, valóban beleszerettem a legjobb barátomba, kiderült, hogy tegnap este a legjobb barátom szerelmet vallott a legjobb barátnőmnek. Ez kész szappanopera, nem? :"D
Az elején nem mondtam semmit, játszottam a jókislányt, a viccest, a depi-hepit, próbáltam arra kenni a rosszkedvem, hogy az bánt, hogy a görény gyerek mégsem szeret. A nap végére vallottam be azt, hogy mi van, amikor megbizonyosodtam róla, hogy barátnőmnek nem tetszik, viszont hiba volt. Mert most nekem kellett volna lenni az önfeláldozónak és a kedvesnek, aki nem szól egy szót se, sőt, még össze is hozza a barátait és csöndben tipródik a lelkiismeretével. De nem, Natsumi tiszta vizet önt a pohárba, hát persze... Barátnőm végül úgy döntött, hogy ő nem fog járni vele, de nem mer neki nemet mondani - illeve addig nem mond neki nemet, amíg közvetlenül meg nem kérdezi, továbbra is beszélget vele, a haverom pedig bódítja de rendesen.
Én pedig mindezt jó barátnőhöz híven végighallgatom, bólintok, viccelődök, és próbálok valami elfogathatót kihozni ebből az egészből.
Az, hogy mivel próbálkoztam, hogy felkeltsem a barátom figyelmét, az már egy másik történet, és nem is vált be...
Mindezek tetejébe a barátom már pénteken került is, én pedig máig nem is mentem be, mert kidöltött egy hülye járvány :/
Ma ha minden igaz, kiderül, hogy mi játszódik le annak a hülyének a fejében, leszámítva persze a barátnőmet, hisz biztos, hogy állandóan ott motoszkál az arca a gondolatai közt... Szóval kerül, nem beszél velem, valamiért haragszik, és sajnos nála rohadtul nem lehet tudni, mikor gondolja komolyan, és mikor nem...

Dob nekem valaki egy kekszet?